A bőrmelanóma genetikai progressziója kevéssé ismert, mivel nem állnak rendelkezésre viszcerális áttéteken alapuló nagy genetikai elemzések adatai. Ennek a hiánynak a pótlására építettünk fel egy autopsziás metasztázis-biobankot, amelyen genomikai vizsgálatainkat folytattuk. Az áttéti daganatokban fokozódott a genetikai instabilitás, ennek okai a HR (homológ rekombinációs) gének hibái voltak. A korábban feltételezett genetikai eltérések mellett feltűnő volt a HGF/MET rendszer együttes kópiaszám-emelkedése. Új megfigyelésünk volt a tüdőáttétekben a nagyszámú, döntően IFN- (interferon) regulált, immunsejt-specifikus gén amplifikációja. Az I-es típusú IFN szerepének tisztázására rezisztens sejtvonalat hoztunk létre, melynek segítségével meghatároztunk egy in vitro stabil 13 génes expressziós mintázatot, melyből 4 gén in vivo is stabilnak bizonyult kísérleti rendszerben. A mintázatot nemzetközi adatbázisokban validáltuk és kimutattuk, hogy egyes elemei szerepet játszhatnak az immunterápiás érzékenységben. A metasztázis-biobank korábban IFN-kezelt eseteinek felhasználásával kimutattuk, hogy a betegek citokinkezelése megváltoztatja a progrediáló daganat genetikai sajátosságait, ami az agyi áttétekben a legkifejezettebb. Az IFN-rezisztencia-génmintázatunk elemeinek genetikai eltérései a korábban IFN-kezelésben nem részesült betegekben is megjelentek, ami arra utal, hogy nemcsak a terápiásan alkalmazott IFN-kezelés, hanem a daganatellenes immunválasz során felszabaduló endogén IFN is okozhat ilyen eltéréseket.

Bár a mesterséges intelligencia igen jó segítséget nyújt a bőrgyógyászati problémák diagnosztizálásában, jelenleg mindenképp szükséges a bőrgyógyász szakember tudása és felügyelete.

A smouldering myeloma (SMM) tünetmentes, klonális plazmasejtbetegség, mely változatos arányban alakulhat át agresszív myeloma multiplexszé (MM). Az elmúlt években a betegség diagnosztikája, kritériumrendszere és ennélfogva a kezelése is sokat fejlődött, így többek között új diagnosz­tikus elveket dolgoztak ki, új prognosztikai faktorokat ismerhettünk meg.

Jelen közlemény a TNBC típusú emlőrákokkal kapcsolatos legújabb molekuláris ismereteket és azok precíziós medicinában való felhasználásának lehetőségeit foglalja össze. 

A molekuláris daganatdiagnosztika és -terápia az elmúlt években rohamos fejlődésen ment keresztül: ismeretanyagunk bővülése mellett technológiai szinten is hatalmas vívmányokra tettünk szert, melyek a standard klinikai gyakorlatba is számos változást hoztak. 

Amerikai kutatók a diffúz, nagy B-sejtes lymphoma négy genetikai alcsoportját határozták meg, melyek alapján már érthető, hogy a betegek különféleképp reagálnak a kezelésekre.

Nyirokcsomó-negatív, hormonreceptor-pozitív, HER2-negatív emlőrákban endokrin utókezelés szükséges, de az adjuváns kemoterápia szükségessége egyes esetekben nem egyértelmű. A kezelési döntéseket a daganat kliniko­patológiai jellemzői alapján és a nemzetközi ajánlások alapján hozzuk meg, de a kemoterápiával a betegek jelentős hányadát túlkezeljük. A 21 génre kiterjedő expressziós analízis segítségével igen pontosan meghatározható a betegeknek az a csoportja, ahol az adjuváns kemoterápia elhagyható.

Győrffy Balázs és mtsai áttekintése a klinikus számára is könnyen érthetően, logiku­san foglalja össze az emlőrák prognosztikai és terápiás jelentőséggel bíró multigén-vizsgálatairól összegyűlt legfontosabb tudnivalókat.

Breast Cancer Research, 2015. január

A napjaink idősödő populációjában egyre gyakrabban jelentkező myeloma multiplex (MM) genetikai szempontból összetett kórkép. A paraproteinaemiák csoportjába tartozó MM-re a csontvelő klonális plazmasejtek általi infiltrációja jellemző. A paraproteinaemiák jól megkülönböztethető klinikai fázisokra oszthatók, amelyek között a tünetmentes állapotok, mint a monoklonális gammopathia (monoclonal gammopathy of undetermined significance, MGUS), és a lappangó (smoldering) MM szerepelnek. Bár ezekben az állapotokban az MM-re jellemző semmilyen klinikai eltérés nem mutatható ki, bizonyos genetikai elváltozások már jelen lehetnek, amelyek még kezelést is indokolhatnak. A tüneteket okozó MM-ben a definíció szerint bizonyos klinikai eltérések és szervkárosodás van jelen. A myeloma-sejtek jellegzetes tulajdonsága a nélkülözhetetlen szoros kapcsolat a csontvelői mikrokörnyezettel, amely révén a myeloma-sejtek a csontvelői niche-k különleges hatásai következtében hosszú ideig megőrzik életképességüket. Az MM progressziója során azonban a klonális sejtekben kialakul a csontvelőn kívüli szaporodás képessége, így jelenhet meg az extramedulláris MM (EMM) vagy a plazmasejtes leukaemia (PCL). Az utóbbi kóros állapotok jellemző sejtjei a normálistól a rosszindulatú plazmasejtig ívelő többlépcsős átalakulási folyamat végső állomását képviselik.